Külön számla és segélyvonal nyílt az Ukraijnai lovas közösségnek a támogatására, lovak megmentésére és Ukrajna védelmére

Az ukrán lovasoknak és lovaiknak sürgős segítségre van szükségük, hogy túléljék és fenntartsák a reményt ebben a borzasztó és tragikus időben.

“Kérjük segítsen, hogy kiálljunk hazánkért és értékeinkért! Lovasnak lenni egy különleges kapcsolatot jelent ló és ember között amely kölcsönös bizalomra épül. Mindenkor és minden körülmények között erősen és megalkuvás nélkül elkötelezettek vagyunk a lovaink megvédése érdekében.”

Parkhomchuk Mykhaylo, az Ukrán Lovas Szövetség Főtitkára

Ukrajnában több mint 100,000 ló él és többségüket súlyosan érinti a háború, esélyük sincs elmenekülni biztonságos helyre és gondozás nélkül maradnak. A lótulajdonosok, lovasiskolák, sportolók, tenyésztők és szakemberek kétségbeejtő körülmények között vannak, és nincs erőforrás lovaik megmentésére. Ön adományával és segítségével reményt ad az ukrán lovas közösségnek egy szebb jövőre, amely által megmenti az ukránok és szeretteik életét.

Az Ukrán Lovas Szövetség Jótékonysági Alapítványa (Belgiumban bejegyzett) a FEI (Fédération Equestre Internationale – Nemzetközi Lovas Szövetség) segítségével támogatja az ukrán lótulajdonosokat, lovasiskolákat, sportolókat, lovasklubokat, istállókat és szakembereket. Tanácsadási támogatást és egyéb szükségletalapú segítséget nyújtunk a helyszínen, beleértve a menhelyi lehetőségek feltérképezését, lovak áthelyezésének segítését, és állat gondozási termékek összegyűjtése és elszállítása Ukraijnán belül vagy az ideiglenes helyeiken Európában

Figyelemmel kísérjük a lovak helyzetét, jólétét, és együttműködünk a FEI-vel valamint nemzeti lovasszövetségekkel.

Ígéretünk az, hogy a lehető legtöbb forrás közvetlenül az ukrán lovasok és lovaik megsegítésére megy Ukrajnában.

Kérjük, kövesse folyamatosan híreinket, hogy értesülhessen a tevékenységeinkről és az adományok felhasználásáról.

Használja chatünket, hogy segítséget kérjen, felajánljon segítséget, vagy érdeklődjön az aktuális fejleményekről.

Updates

  • Update of July 2022 activities

    Press release9 August 2022 The Ukrainian Equestrian Federation Charity Foundation (UEF-CF) gives the update for July 2022 activities and continues to appeal to the equestrian world to help Ukraine horses. The UEF-CF management of equine relocations within Ukraine has been restructured – some routes have been closed (e.g. Kiev-Lviv) as the area around Kiev is

    Read More »

    Read more
  • Activity overview March – June 2022

    An overview of the four months of operations published, including basic statistics on humanitarian aid distributed, stables supported, evacuations of horses and fundraising: production of humanitarian aid compound food started in Ukraine aid reached 133 stables and clubs donations are decreasing, but need for help is increasing Overview can be found under the link or below as a

    Read More »

    Read more
  • UEF-Charity Foundation begins Ukraine production of specialised horse feed

    This has been the result of a long labor of love by the Ukrainian Equestrian Federation Charity Foundation. Their goal is to produce humanitarian horse feed in Ukraine to cut the costs on logistics from abroad, use local raw materials to help the farmers and give work to the Ukrainian feed production enterprise to help the local economy.

    Read more
  • Activity overview March-May published

    An overview of the three months of operations published, including basic statistics on humanitarian aid distributed, stables supported, evacuations of horses and fundraising. Overview can be found under the link or below as a pdf file.

    Read more

News and updates

Update of July 2022 activities

Press release9 August 2022 The Ukrainian Equestrian Federation Charity Foundation (UEF-CF) gives the update for July 2022 activities and continues to appeal to the equestrian world to help Ukraine horses. The UEF-CF management of equine relocations within Ukraine has been restructured – some routes have been closed (e.g. Kiev-Lviv) as the area around Kiev is

Read More »

Activity overview March – June 2022